116. Fényes héten

A lelket, ki Urának jóságát hirdeti, Isten különösképpen szereti.

Mindig közel van az élő víz forrásához, Ki kegyelmet merít az Isten irgalmából.

(Isteni irgalmasság kilenced hetedik nap imaverse)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Ahogy a Szent János apostol a saját evangéliumában nevezi önmagát a szeretett tanítványnak, és e kiemelés szentírási, evangéliumi rangot kapott, úgy mindenkinek lehet kedvenc szentírási szakasza, imája, kedvenc éneke, szentképe, de akár lehetnek, sőt vannak is mindenkinek olyan kedvenc személyei, akik a saját lelki fejlődésének, önazonosságának, hitének kialakulásában különleges és többlet szerepet töltenek be.

Maga a Mennyei Atya is kivételez, amikor többször hangoztatja az égből, hogy „ez az én szeretett fiam, benne telik kedvem, Őt hallgassátok” (Mt 17,5). Minden szülőnek lehet kedvenc gyermeke, minden embernek lehetnek kiemelten vonzó személyek az életében – ezen a kiemelkedő érdeklődés, vonzódás, figyelem az alapja a szerelemnek, a házasságnak, a családnak, a nemzedékek fejlődésének, az élet továbbadásának. Mindez tehát Isten terve, sőt vágya szerint van.

Ami viszont lényeges, és a határa a kiemelkedő kedvelésnek, az a szeretet parancsa, amit szintén az Isten adott nekünk az Úr felhívásán keresztül: úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket!” (Jn 15,12) – azaz, legyünk készek mindenkiért áldozathozatalra a másik személy üdvössége érdekében, és senkit se szeressünk a másik kárára, rovárása.

Éppen a szeretet egyetemessége (katolikus), az Isten előtti egyenlőség adja az alapvető emberi jogokat is, ami az emberek egymással szembeni egyenlő bánásmódját az erkölcsben és a jogban is meghatározza. Az egyenlőség azonban semmiképpen sem jelent egyformaságot, hiszen Isten személyre szabottan adja talentumokat, amivel nem csak a magunk üdvösségét, hanem sőt és leginkább mások javát tudjuk szolgálni.

Mi éppen avval segítünk magunkon, hogy másokon segítünk. Mi karitászosok, hálásak lehetünk azért, hogy kinyilvánítva szolgálhatunk az Egyház nevében, keretében. Mennél jobban feledkezünk el, önmagunkról és tudunk meghozni áldozatokat szeretteinkért, testvéreinkért, felebarátainkért, annál nagyobb mértékben kerülünk mi magunk is közelebb az egy szent és igaz Istenhez. A győzelmes, feltámadt Krisztus áldozathozatalát fejezi ki az égő gyertya. Krisztus maga a fény, a világosság, akinek fénye belehasít a gonoszság éjszakájába. Ő az, aki fényt hoz, világít nekünk, áldozatot hoz (sőt maga az áldozat) és eközben elfogy, elég (a húsvéti, feltámadási gyertya egész évben értünk ég), de ezt fejezi ki a Jézus tanítása is: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 24,12).

A fényes héten járunk, mindent beragyok húsvét aranyfénye. Kifejezik ezt a liturgia fehér és arany színei, a húsvéti nyolcad dicsőség imádsága minden szentmisén, az allelújás elbocsájtás, a zsolozsmák napi Te Deuma, és ezt koronázza meg az Isteni Irgalmasság vasárnapja is.

Isten irgalmassága az, ami miatt nekünk is örök életünk lehet, emiatt nem veszünk el, pedig az igazságosság ezt követelné meg, hiszen elbuktunk és folyamatosan elbukunk. Isten irgalmassága az, ami – bár igazságát végbe viszi – felülírja, pontosabban ráépül erre az igazságosságra. Így teljes Isten szeretete: megvalósul az Ő igazsága és felülmúlja ezt az Ő irgalmassága. Hálával, imádással és készséggel arra, hogy valóban szentek legyünk, ahogy Ő maga szent, éljük életünket a feltámadt Krisztusban és örüljünk, vígadjunk a megváltásnak!

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban április 14-én 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden első hétfőn 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban. Miseszándék: élő és elhunyt karitászosokért. A következő alkalom kivételesen április 12. lesz, mert az első hétfő húsvéthétfő. Reméljük, hogy a járványügyi korlátozások addigra már nem lesznek szükségesek!

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: