131. Szeretetvendégség a NEK kapcsán

„Ubi caritas et amor, Deus ibi est. – Ahol szeretet és egyetértés, ott az Isten” (Gregorian himnusz)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

            Több hírportál https://www.magyarkurir.hu/hirek/testverek-vagyunk-egyutt-ulunk-az-asztalnal-szeretetvendegseg-az-eucharisztikus-kongresszus-elott és egyéb médiumok (pl. MTVA) adtak hírt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előnapján megrendezett budapesti szeretetvendégségről. Mi karitászosok kétszáz olyan személyt hívtunk, akik a plébániák csoportjaival kapcsolatban állnak, nagycsaládok, egyedülálló édesanyák gyermekeikkel, idősek, magányosok. Egyidőben, más városokban, egyházmegyékben is hasonló közös ebéd volt több mint ezer meghívottal.

Nagy boldogaság volt látni, hogy a résztvevők szépen felöltözve, vidáman, örömmel, várakozással, izgalommal érkeztek a Bíboros atya vendégeként. Szeretet és egyetértés volt, ahol maga az Isten volt jelen, ahogy a mottóban a himnusz írja. Boldogok lehetünk mindnyájan, akik akár ebben az eseményben munkálkodtunk, vagy bármilyen terén a szeretetszolgálatnak.

A közösségben megélt együttlét íve, mint ahogy a szentmise is, életünk szentmiséje is, Isten szándéka, akarata szerint való. A szentmise, a liturgia – mely csúcs és forrás –, sűrítve jeleníti meg az emberi élet Isten által elképzelt lényegét. A szentmise a gyülekező énekkel kezdődik, Isten egybegyűjti népét. Így gyűjtöttük mi is a meghívottakat Bíboros atya nevében erre a szeretetvendégségre, fogadtuk és helyre kísérük őket.

A szentmisében a gyülekezést, a szívek eggyé rendezését követően jön az introitus, a bevonulás az oltárasztalhoz. Hasonlóan érkeztünk együtt a fehér, szépen megterített asztalhoz vendégeinkkel. A szentmise imádsággal, lelkünk felkészítésével folytatódik a bűnbánati részben, majd Isten irgalmáért könyörögve dicsőtjük Őt. Ezután hallgatjuk Isten szavát, igéjét, ami szentbeszéddel zárul. Az ebéd megkezdése előtt szintén imádságok és köszöntők hangzottak el. Jó volt azt is megtapasztalni, hogy az állam és az egyház karöltve, egy szándékkal, egy céllal vezeti az országunkat, lényegében, Isten országa felé. Történelmi, kegyelmi időszak ez, adjunk hálát ezért is a Jó Istennek és becsüljük meg! A Magyar Honvédség biztosította a helyszínt, a sátrakat, az eszközöket és készítette az ebédet hatszáz főre, amihez a hozzávaló élelmet az Agrárminisztérium adta.

A karitászosok közül és a többi szervező közül többen, a Ferences Szegénygondozó Nővérekkel, akik a fő szervezői voltak az eseménynek, Teréz anya nővéreivel, a Máltai Szeretetszolgálattal stb., odaültek az asztalokhoz, együtt étkeztek a meghívottakkal, beszélgettek, együtt voltak a lakomán.

A szentmise ajándékát, kegyelmeit maga Isten adja az Eucharisztiában, emberi közreműködéssel a felszentelt pap személyében. Maga Isten adja nekünk az ételt, sőt a szentmisében saját magát adja étkül számunkra, hogy aki abból eszik, az örökké éljen (vö. Jn 6,54). A közös étkezés, akár liturgikus, akár természetes, az ember számára mindig közösségben hozza a több gyümölcsöt, mert megjeleníti az egységet és elővételezi a mennyei közösséget. Éppen ezért hasznája Jézus is több helyen a mennyország magyarázataként a lakomát.

Ahogy a szentmise végén, a szentáldozásban az Úr testét, vérét vesszük magunkhoz és ebben egyesülünk vele, úgy a fehér asztalnál elköltött közös ebéd is megteremti és láthatóvá teszi az egységet, mégpedig a meghívás, a vendéglátás miatt a szeretet egységében.

Tegnap az Erkel színház mellett és sok más helyen az országban mindez megvalósult, méltó és lendületes kezdése volt az egyhetes Oltáriszentség ünnepnek. Ezzel a lendülettel, örömmel, a szeretet egységében és békéjében vegyünk részt a programokon, mely a mi időnkben vissza nem térő, egyedülálló történelmi esemény! Ez a hét a szeretete ünnepe, azaz Isten ünnepe, AKI MAGA A SZERETET és el fog árasztani minket csodálatos kegyelmével. Akarjuk mindezt megélni, befogadni, akarjunk Benne élni, ahogy Ő akar mibennünk!

Hirdetések:

·         Találkozunk a NEK programjain, a nyitó- és záró és a Kossuth téri szentmisén, valamint a szept. 11-i szombat délelőtti családi napon a Margitszigeten és más eseményeken. A CSALÁDI NAP NAGYON SZÍNESNEK, ÉRDEKESNEK ÍGÉRKEZIK, AHOL MINDEN GERENÁRCIÓ MEGTALÁLHATJA A NEKI LEGJOBB PROGRAMOT.

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban szeptember 15-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden első hétfőn 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban. Miseszándék: élő és elhunyt karitászosokért. A következő alkalom szeptember 13-án lesz, a NEK után (ezért kivételesen a 2. hétfőn).

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1035 Budapest, Kórház utca 37.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: