133. Tartsunk mindig a végső célra!

„Ha tehát okos vagy, értsd meg, hogy Isten dicsőségére és a te örök üdvösségedre vagy teremtve! Ez a te végső célod, ez az életed értelme, ez a szíved kincse. Ha e célodat eléred, boldog leszel, ha elveszted, elbukott leszel. (Bellarmin Szent Róbert – A lélek felemelkedése Istenhez c. könyvévől)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Az ember életét, boldogságát, kiteljesedését, azaz az üdvösségét négy veszély fenyegeti. Az egyik, ha nincsen célja az életének, azaz ha nem látja célját és így az értelmét sem. A másik, ha nem a helyes célt tűzi ki maga elé, azaz ha elvéti a célt, rossz felé megy – így nem jut az egyetlen helyes célba, Istenhez. A harmadik, ha útközben cél téveszt, elfordul, visszafordul, az egyetlen igaz és üdvözítő célt elvéti, a negyedik pedig, ha a cél felé vezető úton elbukik, megreked – ekkor sem ér célba.

A NEK utáni időszak alkalmat ad mindnyájunknak arra, hogy újra elhelyezzük magunkat a saját üdvösségünk útján. Merre megyünk? Hol tartunk? Kaptunk-e új lendületet? Egy héten keresztül ontotta plusz kegyelmeit az Eucharisztiában élő Isten Budapestre, Magyarországra, minden hívőre és minden emberre. Hazánk a keresztény katolikus világ középpontjába került, felemelkedett, mert befogadta a szívekbe az Urat az Oltáriszentségben.

Ennek a látható megnyilvánulásai voltak a litugikus és közösségi rendezvények, de a láthatatlan megnyilvánulások még több kegyelmet hordoztak. Mindenki, aki részt vett a NEK-en lélekben és, vagy testben, új erőre kapott, mert a lelkünk felemelkedése révén a Szentlélek az egyetlen helyes, végső célunkat újra megvilágította, hogy felismerjük és soha ne tévesszük el. Megtapasztalhattuk, hogy nem vagyunk pásztor nélküli juhok, az Úr összegyűjtötte újra népét, megmutatta újra az irányt és megerősítette, hogy velünk jár mindig.

Krisztus újra földre szállott, hogy szívünket felemeljük hozzá, hogy lángoljon a szívünk (Lk 24,32), hogy a Lélekkel eltelve végezzük a ránk bízott küldetést, azt hogy mindenkit hozzá vezessünk, hogy megújuljunk és mindent megújítsunk Krisztusban. Az élő, igaz Egyistenhez képest minden bálvány, minden téves cél, és minden más út a pusztulásba vezet. Azért jött el hozzánk az Úr ilyen módon, hogy megmutassa magát, megmutassa Isteni erejét és dicsőségét.

Olyan cél, olyan jövő áll előttünk, ami értékesebb minden aranynál, édesebb minden lépesméznél (vö. sir 24,20). Nehéz a zarándokút a célhoz? Igen. Keskeny? Igen. Fárasztó? Igen. Szenvedéssel terhes? Igen, mert a szeretetben való kitartás, hűség szenvedéssel jár. Ugyanakkor nem csak a célban vár ránk a kincs, az édesség, hanem már magán az úton is, hiszen százannyit kapunk már itt a földön és végül az örök életet, és Jézus igája, a szeretet igája gyönyörűséges és könnyű (vö. Mt 11,30).

Biztos vagyok abban, hogy mindenki meg akarja hozni a szeretet áldozatát, hogy a végső győzelemben részesüljön, hiszen a lelkünk kész rá, hiszen erre a győzelemre vagyunk teremtve. Ez az Isten akarata és az ember egyetlen értelmes célja. Hát akkor, mi a kérdés? Mi a probléma? Nem más, mint az, hogy a lélek kész, de a test erőtlen (vö. Mt 26,41). Az, hogy a gonosz lélek elvakítja látásunkat, megzavarja gondolkodásunkat, megkísért, elcsábít az egyetlen igaz kincstől, tévútra visz, becsap.

A NEK hete és kegyelmei abban adnak természetfeletti erőt, indítást, hogy sose tévesszük el a célt, ne lankadjunk el, járjunk az Úrral, aki vándorlásunk társa lett, a családunkban, munkánkban, vállalásainkban, a karitászban, mindenütt. Itt az idő, hogy válaszoljunk életünkkel, tetteinkel Isten meghívására, amit a NEK alkalmával megújított, megerősített az Egyház közösségében, melynek küldetése a lelkek megmentése.

Hirdetések:

·         Szeptember 25. szombatra Karitász Lelkinapot szervezünk a Budapest-Rákospalota-MÁV-telepi Jézus Szíve plébániatemplomba. Neruda Károlya atya lát minket vendégül, aki a főegyházmegyénkben az értelmileg fogyatékosok referense, a Reménykör képviselője. A programot és a jelentkezési lapot a napokban kiküldtük a plébániákra a régióvezetőkön keresztül. Hétfőig lehet jelentkezni.

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban szeptember 29-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden első hétfőn 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban. Miseszándék: élő és elhunyt karitászosokért. A következő alkalom október 4-én lesz..

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1035 Budapest, Kórház utca 37.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: