Élelmiszer kiosztás a 2021-es év során

A 2021-es év során a Szent Erzsébet Karitász Központ a korábbiaknál is nagyobb mennyiségű élelmiszer adománnyal tudta támogatni a nehéz sorsú családokat, időseket.

A Katolikus Karitászon keresztül érkező élelmiszer adományok révén többek között kioszthattunk 12 raklapnyi (összesen több, mint 20.000 db) kukorica konzervet a Bonduelle gyár felajánlásából, valamint Turista szalámi, Óvári sajt és fagyasztott kacsacomb is kerülhetett a támogatottak asztalára.

A Magyar  Élelmiszerbankkal történő együttműködés keretében az adventi áruházi élelmiszergyűjtés során több, mint 6 tonna tartós élelmiszert gyűjtöttünk, illetve a napi szinten megvalósuló élelmiszermentés által havi szinten több, mint 1 tonna közeli lejáratú terméket szállítottak el egy Aldi áruházból munkatársaink és önkénteseink. Ezeket a termékeket a plébániai karitászcsoportok osztották tovább az általuk támogatottak részére.  Emellett az Édesszáj pályázat keretében jelentős mennyiségű édességet tudtunk összegyűjteni, és kiosztani a gyermektáborok és a karácsonyi ajándékozások során.   

Több budapesti pékség felajánlásából napi rendszerességgel tudtuk begyűjteni az előző nap végén megmaradt, el nem adott pékárut, ami által átlagban nagyjából heti 1500 db péksüteményt tudtunk elszállítani különféle szociális intézmények részére és plébániai élelmiszer osztás céljára.

A Szent Erzsébet Karitász Központ emellett saját forrásból mintegy 300 doboz, egyenként 10kg-os tartós élelmiszer-csomagot juttatott krízishelyzetbe került személyek és családok részére. A csomagok egy része diabetikus élelmiszereket tartalmazott, hogy a speciális étrenddel élők is részesülhessenek segítségben.   

Kioszthattunk továbbá 900 kg zöldalmát és 7000 kenyeret Szent Erzsébet ünnepén.

És mindemellett aktív plébániai karitász csoportjaink is folyamatosan gyűjtöttek és osztottak élelmiszert a helyi szinten rendelkezésre álló forrásoknak köszönhetően.

A megajdándékozottak nevében hálás köszönetünket fejezzük ki a felajánlóknak, az együttműködő szervezeteknek, és a csendben adakozó jótevőinknek.

Categories: