53. Karitász egyperces

Mindenszentekkel közösségben

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Mindegyik szent életpéldája számunkra erő és bátorítás, hogy ne csak, hogy kitartsunk, hanem fejlődjünk is a Jóban, azaz Istenben. A lelki fejlődés út Istenhez, a Szeretet forrásához és csúcsához. Ezen az úton, a már célba érkezett szentek közbenjárása, imádsága is segít minket.

Nem csak egymással, a családban, a karitászban, a látható, földi Egyházban vagyunk egységben, hanem a természetfeletti egység is megvan. Mi hiányzik hát ahhoz, hogy nagy leszántsággal, bátran, hűségesen szolgáljunk Istennek embertársainkban életünk minden napján? Valljuk be, hogy tulajdonképpen semmi.

Semmi sem hiányzik, viszont az emberi megosztottságunkból adódó gyengeségeink, kísértésre hajló természetünk mindig visszahúz. Az Úr maga mondja meg a megoldást számunkra: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Mt 26,41”

Összeállt tehát kép újra: az éberség, a segítőkészség ébren tart minket arra, hogy észrevegyük azt, hogy mikor, kinek, miben lehetünk segítségére az üdvösség útján, az imádság pedig közösségben tart és erősít, egységben tart Istennel és a szentekkel, az angyalokkal, ami bátorságot ad. Mert, hogy bátorság kell a krisztusi élethez, bátorság kell ahhoz, hogy mindenkinek mindene legyünk, bátorság kell ahhoz, hogy megteremjük a Lélek gyümölcseit, ami a „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, hit, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság.” (Gal 5,22)

Ezek a gyümölcsök minket is és a velünk kapcsolatban álló testvéreinket, felebarátainkat is éltetik, táplálják, így megmentenek minket, ezzel együtt pedig mások üdvösségének útján is segítségül vannak. Ez a mi hivatásunk: élet Krisztusban a Szentlélek erejével, tanúságtevően! Köszönöm, hogy ezt a hivatást együtt élhetjük meg egymással a karitászban nap, mint nap.

Hirdetések:

·         Karitász Lelkiségi Hittan következő alkalma november 11-én hétfőn 16.30 órakor lesz a Szent Kinga Otthonban, Budapest, V. ker. Egyetem tér 5. I. em. (lift van), kapucsengő: 10.

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban november 13-án szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         A 3. és a korábbi karitász műsor a Mária Rádióban itt érhető el: https://hangtar.mariaradio.hu/Tevekeny_Szeretet

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitászigazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkozpont.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: