55. Karitász egyperces

„A jócselekedet ugyanis visszahat a gondolkozásra, így egyensúlyban tartja lelkünket, testünket, azaz emberi személyünket. És a tevékeny szeretet másokat is bevonz Isten közösségébe. Erről szól a karitász, ez a küldetésünk célja…”

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

 A hétéves körüli kisfiú, aki már másfél éve ministrál, így bíztatja hasonló korú unokatestvérét arra, hogy ő is jöjjön ministrálni: a ministrálás nem munka, hanem találkozás Jézussal.

Már megint a gyermekektől tanulunk. A tiszta, őszinte, gyermeki élet és gondolkodás az, ami az Úrral való legbensőségesebb közösségbe vezet és abban megtart minket. Ez egyben feltétele is annak, hogy üdvözüljünk, erre vonatkozik az Úr figyelmeztetése: „ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” Mt 18,3

A gyermeki lelkület nem infantilizmus, hanem a legmagasabb rendű bizalom, ami felnőttként a krisztusi sziklaalapon álló hitben gyökerezik. Semmi máshoz ne, de ehhez minden körülmények között ragaszkodjunk, mert „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” Mt 5,8.

Két lényeges gondolatot fontosnak tartok kiemelni. Az egyik az, hogy nem csak a hívők, nem csak a keresztények, nem csak a katolikusok lehetnek tiszta szívűek. Sőt, számunkra az egyik legnagyobb kísértés az, hogy önelégültek lehetünk, magasabb rendűnek érezhetjük magunkat, lenézhetjük a nem-vallásosakat, a tévelygőket, a rászorulókat, akikkel akár karitászosként is törődünk. Erre a kísértésre felelet és egyben védekezés a kitartó, hűséges szolgálat- és áldozatkészség, hogy valóban mindenkinek mindene legyünk. A jócselekedet ugyanis visszahat a gondolkozásra, így egyensúlyban tartja lelkünket, testünket, azaz emberi személyünket. És a tevékeny szeretet másokat is bevonz Isten közösségébe. Erről szól a karitász, ez a küldetésünk célja.

A karitász szolgálatban egymással és együtt Jézussal találkozunk. Így ez egyáltalán nem munka lesz, hanem valóban a mi Megmentőkkel való találkozás, méghozzá a szolgálatkészség legnagyobb példaképe, a Boldogságos Szűzanya társaságában. A mi munkaközösségünkben Jézus a vezérünk és a Szűzanya a szolgálótársunk. A mai kb. 12000 db Szent Erzsébet emlékére, Budapesten kiosztott, kiszállított kenyerekkel kapcsolatos munka is az Úr vezérletével és a Szűzanya segítségével sikerült. Hála és köszönet Nekik és minden karitász munkatársnak, önkéntesnek!

A másik lényeges gondolat az, hogy akik nem tisztaszívűek, azok bizony nem látják meg az Istent! Ez pedig a legnagyobb kudarc, szomorúság, vereség, aminek az elkerüléséért minden áldozathozatalt meg kellene hoznunk, hiszen Jézus is ezt tette. A karitász küldetésünk az ebben a veszélyben élők felé is szól, akikből a végletekig menő segítőkészséggel, áldozathozatallal, türelemmel igenis ki tudjuk szeretni a jót. Szolgálat és ima: ennél többet nem tehetünk, de ennél kevesebbel sem érhetjük be.

Mindenkiéért, akivel találkozunk, akikkel kapcsolatba kerülünk, személyes felelősségünk van. Kérjük Szent István királyunk unokáját, a mai nap szentjét, aki a szegények szolgálatával, a következetes, kitartó, hűséges áldozathozatalával, tiszta szívűségével, példás életű édesanyaként, feleségként kibékítette az uralkodó családot, ezzel békét hozott az országban és közel ezer év óta, mindmáig tisztelik Skóciában és brit földön.

Irgalmas Istenünk, te Skóciai Szent Margit szívébe igen nagy szeretetet adtál a szegények iránt. Közbenjárására add, hogy példája szerint éljünk, és bennünk a te jóságodat ismerjék fel az emberek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Hirdetések:

·         Karitász Lelkiségi Hittan következő alkalma november 25-én hétfőn 16.30 órakor lesz a Szent Kinga Otthonban, Budapest, V. ker. Egyetem tér 5. I. em. (lift van), kapucsengő: 10.

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban november 27-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         A karitász műsorok a Mária Rádióban itt érhetők el: https://hangtar.mariaradio.hu/Tevekeny_Szeretet

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitászigazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkozpont.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: