212. Szentháromság vasárnapja 2023. „Mennyei Atyánk, te elküldted a világba Fiadat, az igazság Igéjét és a megszentelő Szentlelket, és ezzel kinyilatkoztattad belső életed csodálatos titkát. Add, hogy az igaz hit
211. Pünkösd 2023. „A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek
210. Urunk mennybemenetele „Mert Urunk Jézus, dicsőséges királyunk a bűnt és a halált legyőzte, és az angyalok csodálatára (a mai napon) fölment a mennybe, hogy Istennél értünk, emberekért közbenjárjon –
209. A szentatya szavai „A szegények és a rászorulók állnak – ezt soha ne feledjük! – az evangélium középpontjában: Jézus ugyanis azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” (Lk 4,18).” (Ferenc
208. Köszöntöm az édesanyákat! „Köszönöm, Istenem az édesanyámat. Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban – itt e földön
207. Hazánkban a Szentatya! „Testvéreim, arra bátorítalak benneteket, hogy mindig a szeretet nyelvén beszéljetek. Szent Erzsébet életének egyik epizódjában az Úr rózsává változtatta azt a kenyeret, amelyet ő a rászorulóknak
206. Áldd meg Isten Szentatyánkat! „Áldd meg Isten Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!” (Pápai himnusz) Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban! Már csak néhány nap és újra hazánkba látogat Krisztus földi
205. Krisztus az Úr feltámadott „Krisztus az Úr feltámadott, reményt minékünk így adott, hogy mi is mind feltámadunk, dicsőségébe eljutunk. Alleluja” (Középkori húsvéti népének) Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az
204. A világ megváltásáért, értünk vállalta a kereszthalált „Reárohantak tehát a Világosságra a sötétségnek fiai, és bár fáklyákat és lámpásokat használtak, hitetlenségük éj-sötétjéből ki nem jutottak. Elfogják azt, ki megfogatni
203. Addig, amíg nem szólalnak meg a kövek „Már közel jártak az Olajfák hegyének lejtőjéhez. Egyszerre a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent a sok csodáért, amelynek