128. Nagyboldogasszony

„Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.” (Lk 1,45)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

            A Szűzanya „igen”-je hozta meg nekünk az Üdvözítőt és tette lehetővé a mi megváltásunkat is a Mennyei Atya tervei szerint. Mária igen-je nemcsak az angyali üdvözletkor, hanem egész életében megnyilvánult. Az evangéliumok tanúsága csak néhány esetet emelnek ki. Pl. amikor Simeon jövendölésekor igen-t mondott a lelki tőrszúrások fájdalmára, a 12 éves Jézus megkerülése után Mária elgondolkodott Fia szavain, amikor Kánában azt mondta, hogy „tegyétek azt, amit Ő mond”, de az is nagy igen volt, amikor a keresztfa alatt elfogadta az Úr meghívását, hogy az Egyház anyja, ezzel mindegyikünk égi édesanyja legyen: „Íme a te fiad, íme a te anyád” – mondta az Úr János apostolnak.

Mária folyamatos igen-je teljes ráhagyatkozás Isten gondviselésére. Bizalma nem csak az egyik oszlopa Egyházunknak az Oltáriszentség mellett, hanem példája megmutatja, hogy Istennél és Istenben semmi sem lehetetlen, és ha Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk (vö. szentmise kánon), akkor ugyanaz a megdicsőülés vár reánk is, mint amiben a Szűzanyának része volt. Ahogy a mottóban olvassuk, Mária éppen azért boldog, mert hitt – mindvégig, minden helyzetben. Mária példája bátorít, erőt ad, vigasztal és Mária maga is közbenjár értünk, hogy jól döntsünk. Égi pártfogónk ő, nem csak nekünk, egyenként, hanem az egész Egyáznak és Magyarországnak.

Mária felvétele a mennybe, azaz a testi romlás nélküli megdicsőülése, a Mennyei Atya ajándéka a mi számunkra is, mert Mária útja, Jézus útja, az igazság és az élet útja. Azért a legnagyobb Mária ünnep a mai, mert Isten legnagyobb ajándékát láthatjuk a Szűzanya megdicsőülésében. Ez a mi célunk is: Jézussal és Máriával lenni a Mennyben. Ennek az életcélnak van csak egyedül értelme – az igazság az, hogy másban nincs remény és üdvösség, csak Krisztusban.

Van módunk és lehetőségünk arra, hogy földi életünk útját Máriával és Jézussal együtt járjuk. Ahol Jézus van, ott van Mária is – kérjük a Szűzanyát, hogy segítsen Fiához egyre közelebb kerülni és ne engedjen Tőle elszakadni!

Legyen hitünk, bizalmunk, bátorságunk és erőnk ahhoz, hogy mi is nap, mint nap, minden percben, órában ki tudjuk mondani a magunk igen-jét és ne csak mondjuk, hanem tegyük is meg az Igazságot! Karitász szolgálatunk az egyik legmegfelelőbb hely erre, legyünk hálásak, hogy ilyen konkrét feladatban mutathatjuk meg mindennapi igen-ünket, méghozzá egységben egymással, egységben az Egyházzal, azaz az Úrral! Mások javának, boldogságának, üdvösségének szolgálata hozza meg számunkra is azt a dicsőséget, amiben minden szentnek, élükön a Szűzanyának, a Mennyország királynéjának is része van.

Hirdetések:

AUGUSZTUS 20-ÁN 14 ÓRAKOR TALÁLKOZUNK A HERCEGPRÍMÁS UTCÁBAN, A BAZILIKA ÉSZAKI OLDÁLÁNAK SARKÁN, hogy együtt vonulhassunk be a szektorunkba (4-es szektor) és vehessünk részt az ünnepi szentmisén és körmeneten. Ülőhelyek lesznek, melyeket az érkezés sorrendjében tudunk elfoglalni. További részletek a karitász csoportvezetőktől és a régióvezetőktől tudhatók meg.

SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT, RÉSZVÉTELÜKET JELEZZÉK A CSOPORTVEZETŐNEK!

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban augusztus 18-án szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden első hétfőn 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban. Miseszándék: élő és elhunyt karitászosokért. A következő alkalom szeptember 13-án lesz, a NEK után (ezért kivételesen a 2. hétfőn).

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1035 Budapest, Kórház utca 37.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: