139. Mindenszentek ünnepe és halottak napja

„Mindenható, örök Isten, te megadtad, hogy egy napon ünnepeljük minden szented dicsőségét. Kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk nagy irgalmadat.”  (Mindenszentek ünnepi kollekta könyörgése)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Kegyelmekben gazdag hétvége elé nézünk. November 1-én ünnepeljük a célba érkezett embertársainkat, azokat is, akiket az egyház nem nevesített szentként, nem kanonizált. Elődeink, akik nem elmentek, hanem előre mentek oda, ahová szívünk mélyén, mi is vágyunk. Oda, ahol ők már békében vannak, a Mennyországban, ahol Isten minden mindenben, ahol az örök világosság fényeskedik, ahol Isten letörölt arcukról minden könnyet. Sorolhatnánk még a szentírási képeket életünk céljáról, beteljesedéséről – és nem a végéről.

Hiba és hitünk tévedése lenne azt gondolnunk, hogy földi életünk a minden. Szent Pál így fogalmaz: „Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy a halottak közül feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel! Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél.” (1 Kor 15,12-19)

Életünk kulcskérdése tehát, hogy hiszünk-e a testünk feltámadásában és az örök életben vagy sem. Ezért szerepel a hitvallásunkban ez a mondatrész is. Ha nem hisszük, ha nem bízunk Isten ígéretében, a szentírásban, az egyház tanításában, akkor még nem találtunk rá az Igazságra, Jézusra. Viszont az, hogy félünk a haláltól, legtöbbször nem a hitetlenségünkből, hanem emberi gyarlóságunkból adódik. Sok oka van ennek, de leginkább az, hogy érezzük, hogy nem vagyunk méltók Isten dicsőségének közvetlen részese lenni, mert lelkiismeretünk vádol, mert érezzük, hogy nem tudunk tisztán, megosztottság nélkül szeretni, bűnösökként rászorulunk Isten irgalmára, bocsánatára.

A célba érkezett szentek segíthetnek minket példájukkal, közbenjárásukkal zarándokútunkon. Az egyház bőséges kegyelmi kincsei rendelkezésünkre állnak a bűnbocsánat szentségétől, a szentáldozáson át a búcsúig. Használjuk ezeket mind! Jézus maga is bíztat erre minket. „Mennél többet kérünk, annál többet kapunk” (Szeretetláng napló).

November 2-án, halottak napján pedig megemlékezünk azokról, akik még a tisztulás fázisában vannak. Jézus így szó róluk az irgalmasság kilencedében: „Nagyon szeretem ezeket a lelkeket. Igazságomnak nyújtanak elégtételt.” Mi a legtöbbet a tisztítótűzben szenvedőkért úgy segíthetünk, hogy teljes búcsút kérünk számukra – ezzel kiszabadulhatnak és bemehetnek a szentek közösségébe, a Mennyországba. A teljes búcsúval magunkon is segítünk, mert a feltétele, a kegyelmi állapotban való létünk, a szentgyónás, a szentáldozás, nekünk is, rajtunk is segít. Az irgalmasság lelki cselekedeteit, a testi cselekedetei mellett, végezzük továbbra buzgó hittel, reménnyel, szeretettel karitászosként, keresztény katolikusként, hívó, jóakaratú emberként! Egykor majd értünk is fognak utódaink imádkozni.

Hirdetések:

·         November 6-án, szombaton 9 – 15 óra között tartjuk az idei Szent Erzsébet ünnephez kapcsolódó Karitász Lelki Napunkat a Szent József Házban (1035 Budapest, Kórház utca 37.). A lelki nap vezetője főtisztelendő Andrásfay János SDB atya, szalézi tartományfőnök. szentmise, több elmélkedés, közös ebéd és imádság is lesz, és lesz lehetőség egyéni beszélgetésekre is. Jelentkezni arégióvezetőktőlkapott linken lehet. Kérdés, kérés esetén a központukat lehet hívni ezen a számon munkanapokon 9-15 óra között: +36-1-351-1977, illetve e-mailen is lehet érdeklődni: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban november 10-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden első hétfőn 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban. Miseszándék: élő és elhunyt karitászosokért. A következő alkalom november 8-án lesz. (mivel november 1. főünnep és hétfő, így azt kérjük, hogy minkebki a saját templomába, közösségébe menjen ünnepelni).

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1035 Budapest, Kórház utca 37.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: