Játszma kontroll
Addiktológiai segítő beszélgetés, konzultáció pszichiáter vezetésével

Dr. Takách  Gáspár

    pszichiáter addiktológus valamint

Pápai Erzsébet (Böbe)

terápiás munkatárs

„Lelkileg egészséges az,

aki dolgozni és szeretni tud”

William Glasser kaliforniai pszichiáter G.L. Harringtonnal közösen fejlesztette ki a „realitás-játszma kontroll terápiát”, mely szerint humanisztikus szükségletünk, hogy felelősséget érezzünk mások iránt, elvárva azt, hogy ők is érezzék ugyanezt irántunk.

Szükségünk van a sikerélményre is, hogy munkánk során elismerjenek bennünket, és hogy mi is elismerjünk másokat.

Továbbá szükségünk van a szeretet szolgálatra, hogy önzetlenül, szelíden szeretni tudjunk, és minket is szeressenek.

A saját élményre épülő önismeret és készségfejlesztés segíti személyes kapcsolatainkban a kommunikáció hatékonyabb működését, ”életállapotunk kapcsolati és függőségi játszmáinak” megismerését és korrigálását, erősíti megküzdési stratégiánkat, az egészség testi, lelki és szellemi egységének helyreállítását.

Minden hónap első szerdáján 13 órától 16 óráig egyéni segítő beszélgetés a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat 1033 Budapest, Szentendrei út 69-71 sz. alatti Kövi Szűz Mária Templom Plébánián.

Életállapot önismereti csoport 16.30-tól 18 óráig.

Jelentkezni lehet telefonon 06-20-775-31-35,

vagy e-mailban: lelkikozpontszenterzsebet@gmail.com

Szeretettel várjuk a szenvedélybetegség problémájában érintetteket, hozzátartozókat, családokat, akik a gyógyulás, az új élet útjait keresik.

Categories: