Miért jó karitászosnak lenni?

Borítókép

„A karitász munka célja és lényege, hogy embertársainkat az üdvösségre segítsük és tanúságot tegyünk Isten szeretetéről a világban. Ez ugyan minden keresztény hivatása, de nekünk, karitász munkatársaknak közvetlen módon, a tevékeny szeretet eszközrendszere és cselekedetei által van lehetőségünk ennek az általános küldetésnek a betöltésére” – állítják az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Szent Erzsébet Karitász Központnál. A Szentendrei úti helyszínt meglátogatva, Csorba Gábor igazgatóval beszélgettünk.

Szent Erzsébet Karitász Központ munkatársai tevékenységüket az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén az egyház hierarchikus egységében, a felelős lelkipásztorokkal, plébános és kormányzó atyákkal egységben, az ő áldásukkal végzik, a plébániai karitász csoportokkal együtt. Céljuk, hogy ott segítsenek, ahol a nehézségek, bajok adódnak, a szubszidiaritás elve alapján a helyi karitász csoportokon keresztül, hiszen ők ismerik a problémák részleteit, ők tudják felmérni a szükségleteket, ők tudják a rászorulókat az Katolikus Egyház közösségébe bevonni, ők tudják a segítség felhasználását követni, és biztosítani azt, hogy célt is érjen, valamint az utánkövetést és utógondozást is elvégezni. Többek között ez a feltétele annak, hogy a segítségnyújtás valóban hatékony legyen, hogy a segélyezettek lehetőleg ne kerüljenek újra bajba, ugyanabba a problémakörbe. És nem mellesleg, a rengeteg önkéntest is csak így tudják motiválni.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kb. 150 plébániáján jelenleg kb. 1100 (regisztrált, állandó igazolvánnyal rendelkező) önkéntes végez karitász szolgálatot. Kb. 120 plébánián vannak karitász csoportok, a többieken egy, a plébános által kinevezett személy vagy maga a plébános látja el a feladatot. A Karitász Központ mindezt „csak” koordinálja, szoros kapcsolatot tartva fent a régiókra felosztott plébániákkal. (Hasonlóan, az országos Katolikus Karitász pedig az összes egyházmegye Karitász Központját koordinálja.) Ha egy rászoruló családnak nem átlagos segítségre van szüksége, akkor az ottani Karitász csoportvezető jelzi a régióvezetőnek, vagy a központnak közvetlenül, és azok megtámogatják a plébániát és azon keresztül (tehát nem közvetlenül) a rászorulókat. Például tavaly, amikor Budakalászon egy leégett házat kellett rendbe hozni, a helyi plébániai Karitász (aki folyamatosan monitorozta a helyzetet), a helyi plébánia és a helyi önkormányzat összefogott és hozta rendbe úgy, hogy mindenki beletette a maga anyagi-tárgyi adományát.

Nem minden plébánián végzik ugyanazt a karitász tevékenységet, de többnyire ezek a programjaik: lakhatást segítő program, beiskolázási segélyprogram, kályha és tűzifa-program, pelenka segély program, melegétel-osztás, élelmiszer-mentés illetve támogatásgyógyszerekkel-, Béres cseppel, valamint orvosi eszközökkel való támogatás, Szent Erzsébet kenyere akció, gyermekes családok ingyenes kulturális programokban való részvételének támogatása, öngondoskodást segítő közösségi program családoknak, valamint gyermekek és családok táborozásának segítése (jellemzően plébániai táborokat támogatnak, de a Karitász üzemeltetésében lévő balatoni és a miskolctapolcai házukat is kiadják), s ha nincs semmilyen más lehetőség, akkor még ott van az ún. krízistámogatás is.

„Senki nem megy el tőlünk üres kézzel” – mondta az igazgató, hozzátéve: mindezt akár közös gyűjtés révén az egyes karitászcsoportokkal, központi beszerzés vagy az országos Katolikus Karitásszal történő együttműködés útján végzik. A segélyrendszer adminisztrációját a Karitász Központ határozza meg, ő pályázik és ő kapja meg a keretösszeget a pályázat kiírójától (például az EMMI-től, önkormányzatoktól), ők szólnak a régióvezetőkön keresztül a plébániáknak a lehetőségről és annak feltételeiről; a helyi karitász csoportok pedig megnézik, kik tartoznak bele a pályázati körbe, segítenek beszerezni a szükséges dokumentumokat, amit továbbítanak a Karitász Központnak, aki elbírálja a kérést, és fizet a szerződött közműcégnek, önkormányzatnak vagy építési vállalkozónak (vagyis nem közvetlenül a rászorulóknak).

A segélyezés során nemcsak tárgyi vagy agyagi segítséget nyújtanak, hanem személyes jelenlétükkel is segítenek. „Ha csak anyagilag támogatjuk az embereket, attól nem változnak, de ha megtapasztalják, hogy szeretik őket, gondoskodnak róluk, akkor életkedvük, belső motivációjuk is megjön, és ez a kulcsa a változásnak.” Ezért is van szükség az önkéntesek és csoportvezetők folyamatos (negyedéves) képzésére, hogy a munkával kapcsolatos alapismereteket és az aktualitásokat megismerjék.

Emellett lelki programokat is rendszeresen szerveznek számukra: szentmiséket, lelkigyakorlatot, lelki napokat (a covid alatt online verzióban), amikor negyedévente egy-egy plébániára látogatnak el – egyrészt azért, hogy egymást jobban megismerjék az önkéntesek, másrészt toborzási céllal is, mert ilyenkor általában megnő az önkéntes jelentkezők száma az adott plébánián. Ennek is köszönhető, hogy a covid alatt nem csökkent az önkéntesek száma, sőt több fiatal kapcsolódott be az önkéntes munkába.

Amikor feltettem a kérdést, miért is jó karitász önkéntesnek lenni, Csorba Gábor szélesen elmosolyodott és hosszasan sorolta érveit: „Magam is önkéntesként kezdtem, még fiatalkoromban. Azt gondolom, hogy az embereknek eltérő affinitása van arra, hogy észrevegye a szükségben lévőket, a segítségre szorulókat. Ez egy adottság, a saját gyermekeim között is van olyan, aki mindig kiviszi a megtelt szemetest, a másik pedig inkább felpúpozza. És nem azért, mert hanyag lenne, hanem mert nem veszi észre. Aki viszont karitászosnak jelentkezik, jellemzően erős belső indíttatást érez erre a feladatra.

Csorba Gábor igazgató

Sokszor előfordul, hogy bennem meg sem fogalmazódik egy igény, de ők már jönnek segíteni. Nagy melegséggel és boldogsággal tölt el munkatársaim és önkénteseink Szentlélektől és adottságaikból fakad belső indíttatása, ami átsegíti őket azon is, hogy az intézményes működésre jellemző bürokratikus akadályokat legyőzzék. Mert szervezettségre mindenképpen szükség van, enélkül a hatékonyság sokkal gyengébb lenne. Tehát összefoglalva azért jó, mert a belső vágyainkat így meg tudjuk élni. Aki önkéntes, annak ezt nem is kell magyarázni. Erőltetni nem lehet, de a lappangó vágyakat bizonyos határig érdemes útjukra engedni és megvalósítani. Aki tehát ki érez magában indítást arra, hogy csatlakozzon, keresse meg a helyi plébániai karitász csoportot vagy a plébános atyát.

A segítő szakmákra jellemző csapdákra, a kiégés veszélyére kérdeznék rá, de az igazgató magától folytatta: „Ugyanakkor mindig mondom: sose menjen a karitászos munka a család rovására. Ha látom, hogy valaki nagyon szeretne segíteni nekünk, de közben elhanyagolja a családját, akkor kérem, hogy tartson szünetet, és foglalkozzon inkább a családjával. Ugyanis csak akkor hiteles a karitászos tevékenység, ha otthon minden rendben van, ha otthon is ellátom a rám bízott feladatokat, s ami ezen felül van, az túlcsordul és kiárad a lakás küszöbén – ahogy a Jóisten szeretete is belülről fakad és túlárad –, és akkor más is részesülhet benne. De csak akkor. Mert ha valaki nem tartja be a belülről kifelé tartó segítési irányt, akkor meg fog hasonlani, hiteltelen lesz a hátországa, ő maga és akár családja is rámehet.

A jó karitászosnak tehát az átlagosnál rendezettebb a családi háttere, sőt ez vissza is hat: a mások segítésnek jó érzése kihat rám és általam a családomra is. Én is érzem, hogy jó úgy hazamenni, hogy valamit sikerült elintézni, és ezt a család is látja, és így az ő üdvösségüket is szolgálja. Amikor elvállaltam ezt a feladatot a most is meglévő munkahelyem mellett, megígértem a feleségemnek és az öt gyermekemnek, hogy terhükre lesz ugyan a Karitász vezetői munkám, de kárukra nem.”

Ekkor hirtelen újra felderült beszélgetőtársam arca, és így szólt: és azért is jó karitászosnak lenni, mert miközben adunk, sokkal többet kapunk, és mi leszünk általa többek”. Amikor visszakérdezek, így válaszol: „A bennünk levő leblokkoló aggodalmainkat cselekvésbe tudjuk forgatni, és ez a járvány alatt – a kezdeti bezárkózás után, de az oltás után kifejezetten –, és most a háborús helyzetben különösen megmutatkozott: rengeteg új önkéntes jött, csodálatos megmozdulásokat látok. Választhatunk, hogy félünk, leblokkolunk, begubózunk, vagy közösségbe megyünk, meg fogjuk a munka végét és a lehetetlennek tűnő feladatokat is meg tudjuk oldani. Mert a Jóisten azt segíti, aki már elindult. És azért is jó karitászosnak lenni, mert az Úr velünk van, a Jóisten lelkét kézzel foghatóan érezzük. Nem mindig úgy sikerül, ahogyan azt mi eltervezzük, nem mindig úgy kapunk visszajelzést, ahogy szeretnénk, de olyankor a közösség is segít. A Keletiben, minden reggel, délben és a munka végén együtt imádkoztunk, és olyan csodálatos egységet éltünk meg, teljesen ismeretlenekkel is, amiért már önmagában megéri ezt a szolgálatot végezni. Minél rosszabbak a külső körülmények, a hit annál erősebb lesz, hiszen tudjuk: ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem”.

Az önkéntesek nem és kor szerinti megoszlásáról érdeklődve megtudtam, hogy nagyjából ugyanazt látjuk náluk, mint a templomokban: három nőre jut egy férfi, és sokkal több az idős, mint a fiatal. A regisztrált önkéntesek háromnegyede nő, átlagéletkoruk 60-70 év körüli, hiszen nekik nyilván több idejük van ilyesmire, és nagyon jó a munkabírásuk. A fiatalok nem igazolványosok, őket inkább alkalmi munkára lehet elhívni. „A Belvárosi Karitász csoportban, amit vezetek, tartunk ügyeletet, s ha nincs konkrét munka, az idősebb hölgyek akkor is szívesen tartózkodnak ott, egy fiatalnak viszont ez nem kihívás, nekik inkább az kell, hogy kimenjenek a templomból és tevőlegesen csináljanak valamit. Most a háború okán nagyon sok fiatal is jelentkezett önkéntesnek, ez tehát egy óriási lehetőség a szervezet fiatalítására. Kihívás lesz számunkra megőrizni az ő motivációjukat hosszabb távon és szervezetileg is, de mindenképpen fogunk vele foglalkozni.”

Ami a hitbéli elköteleződést illeti, a munkavállalóknak van plébániai ajánlása, az önkéntesek nagy része gyakorló hívő katolikus, viszont alkalmi önkéntes bárki lehet, és természetesen a rászorulók között sem tesznek különbséget ebből a szempontból sem. Ettől függetlenül a karitászos tevékenység során erős a hit ápolása és az ezzel kapcsolatos liturgikus elemek, munkájukkal tulajdonképpen tanúságot tesznek Isten szeretetéről, ezáltal missziós, evangelizációs szolgálatot is végeznek. „Azért is jó karitászosnak lenni, mert látható módon tudunk Isten szeretetéről tanúságot tenni, evangelizálunk akár szavak nélkül is és ezzel – kilépve az egyház falai közül – kiegészítjük az egyház lelkipásztori szolgálatát” –  hangzott az újabb érv.

Az ukrajnai háború kapcsán Csorba Gábor elmondta, jelenleg három területen van szükség segítségre: a menekültekkel való találkozási helyen, ami már nem a Keleti pályaudvar, hanem a BOK Csarnok, a hat országos karitatív szervezet felváltva látja el a 24 órás szolgálatot, tehát a Karitásznak nem kell állandóan jelen lennie, hanem „csak” hetente egy napot (reggel 8-tól este 8-ig) és egy éjszakát (este 8-tól reggel 8-ig). Olyan önkénteseket várnak tehát, akik legalább 6 órát vállalnak nappali és 4-8 órát éjszakai műszakban. Korábban a Keletiben bárki egy-két órás felajánlását elfogadták, de a BOK csarnokban jobban átlátható, beléptető rendszeres munkaszervezés zajlik. Aki szeretne segíteni, írjon nekik egy emailt, és kap tájékoztatást arról, hogy éppen mely időszakok szabadok, és az illető a kinti karitászos munkatárs felügyelete mellett végzi a menekülők ellátáshoz éppen szükséges feladatot: információ, étkeztetés, eszközök átadása, kísérés.

A második terület, amiben kérik és várják a segítséget, az a raktári háttérmunka, ugyanis rengeteg adomány forog át most rajtuk. (Az első három hét alatt 40 millió forintnyi adományt kaptak, amiből 40 ezer menekültnek adtak adományokat 400 önkéntes részvételével.) Az adományokat – élelmiszer, matrac, ágynemű, törülköző, babakocsi és tisztálkodószerek – már nem a Keletiben gyűjtik, hanem Budapesten három kijelölt helyszínen: Belvárosi Templom, Rózsák Tere és a Szent László utcai raktár. Az előbbi két helyszínről pedig mindent át kell szállítani a harmadikba, s onnan szétosztani, ehhez várnak önkénteseket, akár saját autóval, akár anélkül. Ezen kívül az esztergomi Karitász Házban is folyik gyűjtés.

A harmadik feladat a csomagok rendezése, pakolása a raktárban, és onnan tovább szállítása a BOK Csarnokbailletve mindenhova, ahol elhelyezett menekültek élnek, hiszen a befogadó családok nem tudják hónapokig ellátni őket, ezért azokat is meg kell támogatni, így pár naponta élelmiszercsomagot szállítanak több lakásba és az egyházmegyei intézményekbe. A felajánlott üres lakásokat be tudják rendezni, ezért ilyen felajánlásokat is fogadnak, és továbbítják őket a katasztrófavédelem felé. Az adomány egy része itt marad, hiszen az eddig hazánkba érkezett félmillió menekült nagy része tovább utazott –, jelentős részét a Katolikus Karitász elviszi a határszélre, és onnan a határra vagy a határon túlra, ugyanis lesznek humanitárius folyosók egészen Kijevig. A határon most nincs szükség semmire, de a határon túl igen, és még nagyobb szükség lesz, ha majd véget ér a háború.

A következő nagyobb feladat pedig a menekültekkel való hétköznapi foglalkozás lesz. A helyi karitász csoportoknak lesz dolga meghívni őket a helyi közösségekbe és programokat – koncerteket, lelki és szellemi elfoglaltságokat – szervezni nekik; mindez a helyi karitász csoportok lehetőségein és leleményességén fog múlni. A Belváros Templomban például már van ukrán nyelvű ortodox liturgia minden vasárnap, és szervezik a menekültek részvételét a Szent Erzsébet musical április 7-i főpróbájára is az Erkel Színházba.

Az igazgató szerint nagyon jó, hogy van Bízd Rá Magad honlap és hogy ők is szerepelnek rajta; nemcsak azért, mert növeli az ismertségüket és a hatékonyságukat, hanem azért is, mert jó látni, hogy az egyház és a hozzá kapcsolódó szervezetek le tudnak fedni minden területet. Reméli, hogy lesz több személyes találkozó is, hogy a jógyakorlatokat végzők jobban megismerjék egymást és gyümölcsöző együttműködéseket tudjanak kialakítani. /Szerkesztő: Ez épp szervezés alatt áll.:)/

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Szerző: Antal-Ferencz Ildikó
Kép forrása: https://www.facebook.com/szenterzsebetkaritaszkozpont, http://karitaszkp.hu/

Categories: