5 nap, ami életünk végéig 6

Július negyedikét írunk 5 órát üt a vekker, felkelek 5 óra alvás után kedvetlenül és magamban megkérdőjelezve azt, hogy ezt én mégis minek csinálom, minek akarok most 7 óra 30 perc előtt beérni, minek akarok az érettségi miatt amúgy is rövid nyaramból egy hetet olyan gyerekekkel tölteni, akiket semennyire sem ismerek.  Erre ez a hét nem egy választ adott számomra, hogy miért éri meg és hogy lehet, hogy úgy tűnik, hogy te adsz a gyerekeknek sokat, de közben ők sokkal többet adnak neked úgy, hogy te észre sem veszed és még egy köszönöm szó sem hagyja el a szádat.

Még azért ne szaladjunk ennyire előre, még be sem mutatkoztam a kedves olvasónak. A nevem Csizmadia Ágoston és engem ért az a megtiszteltetés, hogy idén az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központjának a napközis táborát megszervezzem rászoruló gyermekek számára. Az előkészületek hónapokon át tartottak, hogy minél tökéletesebb élményt tudjunk a gyerekeknek nyújtani.

Az első nap többnyire az ismerkedésről szólt amire nagyon szükség volt mert a gyerekek még nem találkoztak egymással semennyire, úgyhogy 4-5 fős csapatokba lettek osztva, hogy megismerkedjenek. Az ismerkedést egy mise követte majd utána az egész csapat elindult a Margitsziget felé, ahol játékok tömkelege várta őket. 10 passz, foci, frizbi, kidobó és még sorolhatnám. Itt a sok játék közben és a kis sport utáni fagyizás miatt nagyon elszállt az idő úgy, hogy észre sem vettük, úgyhogy 3 óra 58 perckor értünk vissza a tábornak bázist adó Szent Kinga Otthonba sok új ismerőssel és fáradtan.

A második nap egy nehézséggel indult egyből az előrejelzések szerint eső volt várható. Ez nem lett volna akkora probléma, ha nem aznapra szervezzük a kirándulást. Egy hirtelen döntést követően úgy döntöttünk, hogy akkor menjünk el a Millenárisra az Álmok Álmodói című kiállításra a gyerekekkel. Mindenki nagyon élvezte a kiállítást és itt nem csak a 18 éven aluliakra gondolok, hanem a segítők is néha leragadtak egy-egy szobában. Többen ezt a napot említettek az egyik legjobbnak program szempontjából.

A szerdai nap programja a keddi esőzésnek köszönhetően a Normafa és az Erzsébet-kilátó meghódítása lett. A kb. 5 kilométeres utat a gyerekek nagyon könnyedén vették, ami nekem nagyon nagy meglepetés volt. A kis túra után a gyerekek jutalomból, hogy ennyire jól bírták a túrát egy réteset kaptak fejenként. Így teli hassal és fáradt lábakkal indultunk meg lefele a csodálatos 21-es busszal, ahol a gyerekek egymás vállára dőlve pihentették szemüket.

A július hetedike programja összetett volt. Kis reggeli kézműveskédés és játék után a gyerekekkel egy hajókiránduláson vettünk részt. A nap összetettségét az okozta, hogy a gyerekeket két nagy csoportra kellet osztani és nagyon összehangoltan kézműveskedni vagy játszani velük és emellett az is nehezítette a feladatunkat, hogy több gyerek nem beszélt magyarul csak spanyolul. Szerencsére nem volt ezzel nagy probléma és tudták annak ellenére élvezni a játékot. Délután pedig hajókáztunk kicsit, amit nagyon élveztek a gyerekek mert kicsit már kifáradtak addigra a sok játéknak köszönhetően.

A könnyes búcsú napja, azaz a pénteki nap a program nem volt nagyon feszített egyetlen konkrét program volt a Budapest – Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templom megtekintése, ahol Ft. Osztie Zoltán esperes, plébános atya fogadta a csoportot . A nap nagyrészében a helyszínen voltunk, ahol játszottunk a gyerekekkel. A nap végén pedig eljött a búcsúzás ideje reméljük nem örökre, hanem csak egy időre.

Írásom kezdetén hosszasan ecseteltem, hogy mennyire nem volt kedvem elkezdeni a tábort és hogy ez mennyire megváltozott. A héten annyi pozitív impulzus ért, hogy egy idő után észre sem vettem, hogy már az épületben vagyok 10 – 11 órája és ebben az volt a szép, hogy senki nem kényszerített rá, hanem a saját elhatározásomból maradtam ott és mentem korán mindennap mert úgy éreztem, hogy nekem ez kell és a gyerekeknek minél tökéletesebb tábort kell összerakni persze ezt jó értelembe értve. Ez az érzés életem végéig el fog kísérni. A szülői és a segítői visszajelzések alapján nem csak nekem volt felejthetetlen élmény ez. Úgyhogy arra gondoltam, hogy pár visszajelzést magam is megosztok a kedves olvasóval.

„Nekem hatalmas élményt jelentett a karitász táborában segíteni. A gyerekek arcán a lelkesedés, az új barátságok szövődése, a sok szeretet és hála, amit tőlük kaptam, elfeledtette velem a napi fáradtságokat, nehézségeket és erőt adott ahhoz, hogy még több energiával és figyelemmel fordulhassak feléjük.” -írta Greschik Márta az egyik segítő

„Egy másik tábor után, mindössze 1 nap pihenővel, kissé fáradtan, de lelkesen érkeztem a napközis táborba. Bár szinte kívülállónak számítottam, hiszen először vettem részt karitászos táborban, a segítőkkel hamar megtaláltuk a közös hangot. A gyerekek minden várakozásomat felülmúlták: fegyelmezettek, kíváncsiak és befogadók voltak; az öt nap alatt alig volt olyan eset, hogy többször el kellett mondani valamit nekik. Azt gondolom, hasznos tapasztalatokkal és kiváló emberi kapcsolatokkal gazdagodtam a táborban. Ha időm engedi, jövőre is jövök.” – írta Kiss Levente Louis kispap

Ezekből a visszajelzésekből szerintem teljes mértékben lehet arra választ adni, hogy miért is „éri meg” felkelni 5-kor és hogy miért „éri meg” a teljesen ismeretlen gyerekekre egy hetet szánni az érettségi utáni nyaradból. Válasz: …  az, hogy mert életre szóló élmény!!! Azok a pillanatok amikor egy olyan kisfiú fut oda hozzád csillogó szemekkel és ölel meg minden ok nélkül, akit egy héttel ezelőtt nem is ismertél és még közös nyelvet sem beszéltek. Ezek szerintem azok a csodálatos emlékek, amikre 70-80 év múlva visszatekintve is elfogok mosolyodni.

Az írásom vége felé közeledve szeretném megköszönni minden kedves segítőnek, karitász munkatársnak és önkéntesnek azt, hogy ennyit segítettek nekem és hogy nélkülük ez a tábor nem jöhetett volna létre. A legnagyobb köszönet viszont a Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központjának jár, hogy megbízott bennnem, hogy megszervezzem ezt a csodás 5 napot és remélem jövőre is megadatik az esélyem megtartani.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Categories: