175. Az alázatosság erénye

„Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1 Kor 4,6b-7)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Mind a karitász munkában, mind a életünk egyéb területein az alázatosság nem csak egy szükséges erény ahhoz, hogy szelíden, szerényen végezhessük munkánkat, viszonyuljunk egymáshoz, hűségesen teljesítsük állapotbeli kötelezettségeinket, hanem a hitünk fokmérője is. Az alázatosság egy alapállás, alapmagatartás Istennel és embertársainkkal kapcsolatban. Az alázatos ember nem gőgös, tudja a helyét, tudja, hogy Istenhez képest kicsiny, por és hamu és nélküle nem élhet, nem boldogulhat. Aki alázatos, az a testvéreihez, felebarátaihoz is tisztelettel viszonyul, úgy, ahogy Jézus (aki Istenként emberré lett) példája tanítja. Az álázatos emberek szívesen szolgálják egymást, segítik egymást az üdvösségre.

Az alázatos ember beleilleszkedik Isten törvényeibe, elfogadja, magáénak érzi azt. Ez nem magunk alulértékelése, nem önbizalomvesztés, hanem éppen ellenkezőleg, felismerjük Isten nagyságát és kegyelmét, azt hogy nélküle semmik, de vele minden lehetünk. Ez a felismerés az alázatos ember számára nem lehangoló, nem veszteség, mint ahogy a gyermek kicsisége sem hátrányos, hanem éppen előny a kibontakozás, a fejlődés lehetősége miatt.

Fontos a boldogságunk szempontjából, hogy ezt megértsük, hogy Istent ne autokrata kényúrnak, hanem szerető Atyának tekintsük. Aki így él, erre törekszik, az türelmes, szelíd lesz, nem kérkedik, hanem teszi a dolgát csöndesen, a dolgát, ami lelkiismerete szerint való, abból fakad a Lélek indítására. Az alázatosság és az engedelmesség között szoros összefüggés van, így tudunk azt Egyház egységében, nevében szolgálni.

Sokan vannak, akik olyan Istent képzelnek, aki valójában nincs is. Karitászmunkánkkal, hozzáállásunkkal, szolgálatunkkal, vigasztaló, bátorító szavainkkal, tetteinkkel, mosolyunkkal éppen azt mutatjuk meg, hogy Isten szereti az ember, gyermekének tekinti, akiről gondoskodik, akinek örök boldogságot készít és vár a vele való teljes közösségbe, az üdvösségre a Mennyországba.

Mindehhez megadta nekünk Szent Fiát, az Úr Jézust, aki önként, szeretetből emberré lett, eljött közénk, megnyitotta és megmutatta az utat az örök boldogságba, tanúságott tett számunkra hűséges szeretetéról, hogy mindazok, akik Őbenne hisznek, ne vessznek el, hanem örök életük legyen bőségben. Ő tanítónk, mesterünk, megváltónk, pédaképünk, legfőbb pásztorunk. Isten ajándéka Ő, aki maga is Isten. Isten önmagát ajándékozta nekünk Jézusban – ez a legtöbb, mi adható, ez a szeretet legbőbb bizonyítéka.

Mi pedig legyünk mindig alázatos szívűek, ne kérkedjünk se képességeinkkel, se szolgálatunkkal, hiszen az alázatos, engelemes szív tudja, hogy minden talentumot Istentől kaptunk azért, hogy egymást szolgáljuk az Ő dicsőségére! Isten akkor örül, ha boldognak látja a saját képmására teremtett embereket, mi is csak akkor lehetünk boldogok, ha keressük és megtaláljuk Isten akaratát velünk és bennünk. Kérjük ehhez Jézus kegyelmeit, a Szűznya segítségét: „Szelíd és alázatos szívűjézus, alakítsd szívünket a Te szíved szerint!” (Jézus szíve litánia)

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1033 Budapest III. ker. Szentendrei út 69-71. (Kövi Szűz Mária Plébánia)

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: