Pelenkasegélyprogram Az Esztergom – Budapesti Főegyházmegyében

Az „Együtt a babákért” adományozási program 2023-ban is megvalósul a Szent Erzsébet Karitász Központ közreműködésével Főegyházmegyénkben

„Öröm, bensőséges, csodálkozásból és gyengédségből szőtt örömet érez az anya, amikor újszülött gyerekére pillant, és azt érzi, hogy ez Isten ajándéka, olyan csoda, amelyet csak meg kell köszönnie!”

„Ferenc pápa szavai gyerekeknek” (A mint ajándék, B mint barátság) könyvidézete mottóként voltak velünk pelenkaadományozási programnyitó ünnepségünkön.

A Pestszenterzsébeti Főplébánia közösségi házának egy része játszóházzá változott 2023. március 14-e délelőttjén. Szőnyeg, rajta kanyargó utak, kisautók, mini munkagépek, kedves plüssállatok, az asztalon színezők, édességek, babavíz, gyümölcsitalok, …

Helyi karitászcsoportunk önkénteseivel így vártuk hagyományos programnyitónkra érkező kicsiket és szüleiket.

Már 12. éve juttatjuk el Főegyházmegyénkben a dm-drogerie markt és a Katolikus Karitász együttműködéséből a nehezebb szociális helyzetben élők számára a pelenkaadományokat.

A nyitóeseményt évente más helyszínen rendezzük, ezáltal is több karitászcsoportnak lehetőséget adva a bemutatkozásra, közelebb hozva bennünket, és az adományozót is segítő munkatársaink, és az általuk pártfogolt rászorulók mindennapi életéhez, gondjaihoz.

Rendezvényünkön karitászigazgatónk Csorba Gábor állandó diakónus, szakmai irodavezetőnk Márton Andrea, és Farkas Zsolt pestszenterzsébeti karitászvezetőnk köszöntötték a családokat, akik a közös imát megilletődve fogadták…

A rászoruló családok a pelenka adománydobozok mellett átvehették a meglepetésajándékainkat is, melynek a tartalma egy higiéniai-és babaápolási termékekkel megpakolt csomagot állítottak össze részükre Központunk munkatársai.

Lelki útravalóként pedig Ferenc pápa idézett Úrangyala imádságát olvasta fel Farkas Zsolt. Felemelő volt hallani a helyi karitászcsoport önkéntese Molnár Julianna, költőnő vigasztaló versét is: „Ülj mellém”…

Ezek az adományátadó kis ünnepségek felejthetetlen élmények: látni a szülők örömét, a meglepődést a nagy mennyiségű pelenkadobozok felett… A személyes találkozások még több lehetőséget adnak esetleges egyéb szociális problémáik megismerésére is. Ugyanilyen lehetőséget nyújtanak azok az alkalmak, amikor plébániai önkénteseinkkel átadjuk a pelenkaadományokat, és egyúttal további gondokat, segítségkérést is jeleznek felénk az megajándékozott családokról…

Káposztás Gyöngyike

szociális munkatárs

Fotó: Szabó Csaba

Categories: