81. Karitász egyperces – Boldog Sándor István példája

„Nem kapunk ugyanis nagyobb terhet sohasem, mint amit nem tudnánk elbírni. Az Úr velünk van mindvégig, ahogy az Oltáriszentség főünnepén is ezért adunk hálát. http://www.szaleziak.hu/sandoristvan/HU/”

„Az igazak lelke Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal.” Bölcs 3,1-4

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Június 8-án ünnepli az Egyház a 67 évvel ezelőtt, 39 évesen vértanúságot szenvedett, 7 évvel ezelőtt boldoggá avatott szalézi testvért. Élete utolsó leheletéig hű maradt fogadalmához, hivatásához, hű maradt az Úrhoz. A kor rendszerének zsarnokai példát statuáltak vele. Nem mindenkit végeztek ki azért, amiért István testvérünket, Don Bosco követőjét, az ifjúság nevelőjét. Természetesen ártatlan volt mindabban, amivel megvádolták.

Sándor István három hónapot töltött a siralomházban, tudta, hogy nem kegyelmeznek meg neki. Ez előtt és ez alatt az idő alatt is, nyomorúságos körülményei között is kérte az Úrtól a hit, remény és szeretet ajándékát. Cellatársai tanúskodtak arról, miként volt képes ő, halálra ítéltként vigasztalni, bátorítani társait, akik hasonlóan, hamis vádak alapján töltötték börtönéveiket. Azt a megaláztatást is el kellett szenvednie, hogy civilként ítélték el és végezték ki, mert a Szalézi rendet akkorra már feloszlatták, amiben ő örökfogadalmas laikus szerzetes volt. Önmagát, mindenét átadta Jézusnak, az Úr pedig elfogadta áldozatát és visszaadta életét.

Gyakran halljuk azokról, akikkel valami nagy baj történik, hogy „rosszkor volt rossz helyen”. Talán ő is megúszhatta volna, ha például együttműködik a rezsimmel. De Isten gondolatai nem emberi gondolatok, az Ő útjai nem a mi útjaink. A Szentlélek gyümölcsei ugyanis mind megérettek benne (a múlt heti egypercesben foglaltam össze), tehát Isten úgy látta, hogy készen van az üdvösségre. Azaz, éppen hogy jókor volt jó helyen. „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr.” (Iz 55,8).

A szentek, boldogok már tudhatóan célba ért testvéreink, akik nem csak példaképeink, hanem közbenjáróink is abban, hogy mi is célba érjünk, hogy vállalásainkban, fogadalmainkban, a szentségekben mindhalálig hűségesen kitartsunk. Nem kapunk ugyanis nagyobb terhet sohasem, mint amit nem tudnánk elbírni. Az Úr velünk van mindvégig, ahogy az Oltáriszentség főünnepén is ezért adunk hálát. http://www.szaleziak.hu/sandoristvan/HU/

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban június 24-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Érseki Hivatala úgy készül, hogy meglesz tartva az augusztus 20-i Szent István király ünnepi szentmise és Szent Jobb körmenet a Szent István bazilikánál, ha addig nem romlik a vírushelyzet. Tegyük szabaddá magunkat erre a napra, ha lehet! A Szent Erzsébet Karitász Központból kiküldtük az erre vonatkozó felhívást és meghívót karitászosainknak a régióvezetőkön keresztül.

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkozpont.hu

A korábbi egypercesek itt érhetők el: https://karitaszegypercesek.blogspot.com/

Categories: